Kastélyok, kúriák

Esterházy Nyári-lak / Angolkert - Tata

A park építésekor a nyárilak jelentette a középpontot - épületétől indultak a park sugárirányba szétfutó útjai.  Alapkőletételére Esterházy Ferenc jelenlétében került sor, 1783 október 11.-én. Terveit Grossmann József készítette, aki Fellner  Jakab segédje volt, majd utóda lett az uradalmi építészeti hivatalban, s akinek korai halála miatt ez az egyetlen fennmaradt jelentős alkotása. Az egyemeletes, késő barokk (copf) stílusú épület figurális díszeit Schweiger Antal készítette. Napjainkban az alsó szinten Herendi porcelán kiállítás, a felső szinten pedig a magyarországi angolkertek kiállítása látható. Az Angolkertben 1934-ben Esterházy Ferenc gróf szabadtéri színpadot hozott létre. A terület szélén 1948 májusában jelölték ki az Olimpiai Edzőtábor helyét, mivel ennek a városnak a klímája hasonlított legjobban Londonéra. A sikeres olimpiai szereplés után a tábort teljesen kiépítették és 1951-ben adták át a sportolóknak, napjainkig a magyar sport egyik fellegvára.

Esterházy-kastély – Tata


Esterházy Miklós, a magyar testőrség kapitánya, 1762-ben kapta meg a tatai és gesztesi birtokot. Még ugyanebben az évben megbízta Fellner Jakabot tatai rezidenciája terveinek elkészítésével. A kastély építését az 1760-as években kezdték meg. Mintegy 16 év alatt készült el a teljes épület-együttes, amelyben a két saroktorony díszes kapuzattal csatlakozik az udvart övező épületrészekhez és Balogh Ferenc jószágkormányzó-intéző hajdani lakosztályához. A földszinten valamikor kápolna és ebédlő volt, míg az emeleten az Öreg-tóra néző díszterem kapott helyet. I Ferenc császár és magyar király a kastély északi toronyszobájában írta alá 1809-ben az Ausztria elsietett Napóleon-ellenes háborúját lezáró úgynevezett schönbrunni békét. Az 1897-es hadgyakorlat idején ismét neves vendége volt az épületnek, hiszen II Vilmos német császárt szállásolták el benne. Az utolsó magyar királyt, IV Károlyt, Zita királynéval együtt itt vették őrizetbe 1921. október 24-én, miután ellenkormányt alakítva már másodszor akarta visszavenni a hatalmat Horthy Miklós kormányzótól. A királyi párt innen először Tihanyba, majd a Portugáliához tartozó Madeira-szigetére szállították száműzetésbe. A II világháború után kórház működött az épületben, aztán hasznosítás nélkül maradva állaga folyamatosan romlott és napjaikban csendben várja teljes körű felújítását. Az egykori fényes, főúri élettől hangos kastélyt csak időszakosan, egy-egy kiemelt rendezvény idején lehet megtekinteni.


H-2800 Tatabánya, Fő tér 4 • +36 30 620 4182 • info@duna-gerecse.hu