Túrázás

Túrázás

Fekete-hegyi kulcsosház – Esztergom

A Pilisben található Fekete-hegyen álló turistaház elődje 1933-ban épült. Hivatalos neve Fekete-hegyi Kulcsosház, de József Attila-díjas költőnk tiszteletére – akinek ez volt az egyik kedvenc kirándulóhelye – Berda József Kulcsosháznak is nevezik. A turistatérképeken pedig sok helyen a „Sasfészek” elnevezése olvasható, amelyet minden bizonnyal a háborítatlan környezetnek, valamint a teraszáról nyíló lenyűgöző panorámának köszönhet. A második világháborúban ezen a területen súlyos és elhúzódó harcok folytak, aminek következtében az épületben is komoly károkat keletkeztek. A háború után újjáépítették. A munkálatok fő szervezője Hír József, a dorogi turistaszakosztály vezetője volt, aki a dorogi bányavállalat támogatása mellett számos önkéntessel, több lépcsőben valósította meg azt az építkezést és fejlesztést, amellyel az 1950-es évek elejére elnyerte új formáját. A munkálatok során az építők lovas kocsival, illetve sokszor háton vitték fel a szükséges építőanyagokat.

Prédikálószéki-kilátó – Dömös

Dömös méltán népszerű a bakancsos turisták körében. A Rám-szakadék mellett sokan felkeresik a Vadálló-kövek különleges sziklaformáit és a Prédikálószéket is. A Prédikálószék egy hatalmas, vulkanikus eredetű andezit szikla. A maga több mint 600 méteres magasságával a Visegrád környéki hegycsoport legmagasabb tagja. A csúcson egy kis tisztást, rajta padokat és asztalokat, valamint egy fából készült keresztet, továbbá egy nagyon különleges formájú kilátót találunk. A fa építmény három, felfelé haladva egyre szélesedő teraszáról fokozatosan nyílik meg az egész Dunakanyar panorámája. Alattunk kanyarog a Duna, innenső partján Visegrádot láthatjuk a Salamon-toronnyal és a Fellegvárral, túlsó oldalán pedig a Börzsöny csúcsai, többek között a Szent Mihály-hegy, a Csóványos és a Nagy-Hideg-hegy magasodnak. A kilátó egyes szintjein a térségben jelentős szerepet játszó magyar királyok emlékét elevenítik fel a kézzel festett, egyedi tájékoztató táblák.

Vadálló-kövek – Dömös

Dömös környéke a túrázók paradicsoma. A Rám-szakadék mellett méltán népszerű a Prédikálószék is, és ennek oldalában találjuk a Vadálló-kövek rendkívül különleges formavilágú szikláit. Már maguk a neveik is beszédesek: Nagytuskó, Széles-torony, Bunkó, Függőkő, Felkiáltó jel, Árpád trónja. Több millió évvel ezelőtt erős vulkanikus tevékenység volt ezen a területen. Az itt magasodó vulkán keményebb anyagú lávát és finomabb anyagú port lövellt ki magából. Ezek összekeveredtek, egymásra rétegződtek, összecementálódtak. Idővel a vulkán felrobbant, maradványain pedig elkezdett dolgozni az erózió. A fagy, a csapadék és a talajmozgások szép lassan a Szőke-forrás-völgye felé küldték le a leváló kőzetdarabokat. Közben a gerincen kialakultak a ma is látható sziklaalakzatok, melyek az időnek jobban ellenálló, keményebb kőzetből épülnek fel. A Vadálló-kövek sziklaormának az az egyedülálló sajátossága, hogy egyes szirtjeiről mindig változó, más és más nézőpontot megmutató panorámában gyönyörködhetünk.

Hirsch-orom – Pilismarót

A Visegrádi-hegység egyik kevéssé ismert kilátóhelye a Hirsch-orom, mely az Alsó-Ecset-hegy egy félreeső gerincének peremén található. Viszonylagos járatlanságát annak köszönheti, hogy a településektől távol, egy hosszú, elágazás nélküli turistaút mentén található.  Az észak felé lekanyarodó ösvény meredeksége miatt nehezen járható és különösen csúszós, ezért végigjárásához túracipő és túrabot használata ajánlott. A sziklakibúváson egy erdei pihenőhely fogadja a megfáradt túrázókat. Mellette kő obeliszk díszeleg, melyet Magyarország ezeréves fennállásának emlékére, és „Hirsch István főerdő tanácsos tiszteletére” építettek. A kilátópontról nagyszabású, és kevesek által "átélt" panoráma nyílik: alattunk a széles Malom-völgy húzódik, mely jobbra egészen Dobogókőig vezeti a tekintetet. Ott a Disznós-árok mély völgyébe torkollik, míg ellenkező irányban a Duna vize is meg-megcsillan. Szemben a Szakó-hegy és a Hosszú-hegy magasodnak, de kibukkan a Szent Mihály-hegy ferde tetővonala is.

Séta a tatai Öreg-tó körül

Ismerje meg Magyarország legidősebb mesterséges tavának kialakulását és természeti kincseit. Egy kellemes séta kiváló alkalom arra, hogy felfedezze ezeket az élő és élettelen csodákat. A méltóságteljesen elterülő vízfelületre ülő város panorámája páratlan látvánnyal ajándékoz meg minket.

Táv: 7 km

Időtartam: 2-2,5 óra

Gerecse 50 teljesítménytúra

A minden évben, április 3. szombatján megrendezett Gerecse 50 (30, 20, 10) gyalogló teljesítménytúra Magyarország legnagyobb létszámot felvonultató, legkedveltebb természetjáró túrája. Rajt / cél: Tatabánya, Jubileum Park

Természetjárás Szlovákiában

Szlovákiában olyan érintetlen természetet talál, amilyet szinte sehol másutt Európában. A jelzett turistaösvények sűrű hálózatának köszönhetően azonban nem tévedhet el. Biztosan megtalálja az Önnek megfelelő útvonalat attól függően, hogy mély völgyekben, csobogó vízesések mellett akar-e túrázni, vagy a fenséges hegygerincen haladva valamelyik tátrai csúcsot akarja-e elérni, vagy pedig egy könnyű sétára vágyik valamelyik tanösvényen.

Részletek ITT érthetők el!




H-2800 Tatabánya, Fő tér 4 • +36 30 620 4182 • info@duna-gerecse.hu