Tata egy 25 ezer lélekszámú kisváros a Bécs-Budapest közötti autópálya mentén. A mai város területe és környéke a régészeti adatok alapján már a kőkorban is lakott volt. A vadban gazdag erdők és a meleg vizű forrásoknak köszönhetően aztán gyakorlatilag folyamatosan éltek itt emberek. Később a római korban egyik legfontosabb táborként számon tartott Brigetio lakói a tatai források vizét vezették házaikhoz. A tatai vár ma kiemelt műemlék, amely egy mocsarakkal és vízzel körülölelt sziklamagaslatra épült 1397-1409 között. Luxemburgi Zsigmond és Mátyás király idejében élte fénykorát, mint királyi nyaralókastély, de a későbbi uralkodók is szívesen időztek itt. A település és vonzáskörzetének újkori történelmére jelentős hatást gyakorolt az Eszterházy család grófi ága, akik közül sokan láttak el diplomáciai és magas rangú tisztviselői feladatokat. Szívesen látták vendégeiket ebben az uradalmi központban, amelynek természeti adottságai egyedülállóak voltak. Az évszázadok során átgondolt környezet- és természetvédelmi szemlélettel fejlesztették birtokukat. Ennek köszönhetően például a család igényei szerint végzett vízszabályozás és parképítő munkák eredménye nyomán a táj és a levegő kivételesen tiszta maradt. Tata neve egyúttal egybeforrt a honi lovas történelemmel is: az Eszterházyak nyomdokaiban volt olyan időszak, amikor egyszerre 20 istállót fenn a helyi lótenyésztők. A 19. század végére, 20. század elejére Tata, a budapestiek kedvelt nyaralóhelyévé vált és ez egyben jelentős ipari fejlődést is eredményezett a városban.
